Az írás mottójául talán az a mondat hangzana legjobban, amit mi, rajongók jól ismerünk, és amely így hangzik: "Prejustice is ignorance." Azaz: "Az elõítélet tudatlanság."

Lelza

Az el nem mondott története azoknak az eseményeknek, amelyek összetörték a szupersztárt.

Még O.J. Simpson elõtt ott volt Michael Jackson - egy másik ünnepelt fekete híresség, akit látszólag összetörtek a magánéletével kapcsolatos vádaskodások. A vádak - miszerint Jackson molesztált egy 13 éves fiút - eredményeképpen létrejött egy sokmillió dolláros per, egy nagy nyomozás, és egy szégyenteljes médiacirkusz. Jackson is beperelte azokat, akik õt a vádakkal megzsarolták. Végülis a pert bíróságon kívül intézték el, egy olyan összegért cserébe, amely becslések szerint 20 milló dollár volt; de ez nem óvadék, ilyet sem a rendõrség, sem az esküdtszék nem rótt ki rá. A múlt augusztusban Jackson ismét a címlapokra került, amikor Lisa Marie Persley, Elvis lánya bejelentette, hogy õ és az énekes összeházasodtak. Ahogy a por lassan belepi nemzetünk egyik legszörnyûbb média-hisztériáját, egy dolog világossá válik: az amerikai közvélemény soha nem hallotta Michael Jacksont védekezni. Mostanáig.

Ez persze, nem bizonyítja semminek sem az ellenkezõjét - ez csak azt bizonyítja, hogy valami nem történt meg. De talán lehetõségünk lesz mélyen belenézni azokba az emberekbe, akik megvádolták Jacksont, és ezáltal elérhetjük, hogy meglássuk valódi személyiségüket és motivációjukat. Mindazok a dolgok, amelyek a vizsgálatok során napvilágra kerültek, a bírósági dokumentumok, az üzleti feljegyzések és interjúrészletek meggyõzõ bizonyítékai annak, hogy Michael Jackson nem molesztált senkit, és hogy õ áldozata egy olyan jól átgondolt tervnek, amelynek célja az volt, hogy pénzt szedjenek ki tõle.

Sõt, többet is bizonyítanak ennél: azt, hogy a sztori keletkezése és eddig felfedezetlen részei radikálisan különböznek azoktól a meséktõl, amik a pletykalapokban megjelentek, és amelyeket újságírók írtak. Ez a kapzsi, becsvágyó, tévképzetektõl vezérelt ügyészek története, a lusta és szenzációhajhász média története, és egy erõs, hipnotikus drog története. És azé is, hogy hogyan lehet egy ilyen ügyet csak úgy kitalálni.

Bár Michael Jackson sosem védekezett, ügyvédei beleegyeztek abba, hogy ennek a cikknek a kapcsán õket meginterjúvoljuk. Õk úgy döntöttek, harcolnak a civil vádak ellen, és bíróságra mennek, és az alább következõket talán felhasználják Jackson védekezéséhez, a legelejétõl a legvégéig, a zsarolástól a Jackson ellen szóló vádakig, hogy tisztázzák az énekest.

"Valósággal rátukmálta a fiát" emlékszik vissza Green. "Azt hiszem, Michael úgy érezte, tartozik valamivel a fiúnak, és minden ezzel kezdõdött."

Kettejük kapcsolatának bizonyos tényei nem vitatottak. Jackson hívogatni kezdte a fiút, és lassan kibontakozott közöttük egy barátság. Amikor Jackson három hónappal késõbb visszatért promóciós turnéjáról, June Chandler Schwartz, a fia és a lánya már állandó vendégek voltak Neverlanden, Jackson farmján, Santa Barbara Megyében. A következõ évben Jackson elhalmozta a fiút és családját figyelmességgel, ajándékokkal, beleértve videójátékokat, karórákat és órákig tartó vásárlási murikat a Toys "R" Us-nál, és világ körüli utakat is - Las Vegastól Disney-ig, Monaco-tól Párizsig.

1993 márciusától kezdve Jackson és a fiú gyakran voltak együtt, és együtt is aludtak. June Chandler Schwartz is közel került Jacksonhoz, és egy barátja szerint "rendkívül megkedvelte õt". "Õ volt a legkedvesebb ember, akivel valaha találkozott."

Jackson egyéni különcségei - kezdve azzal, hogy plasztikai mûtétekkel alakította az arcát, vagy azzal, hogy a gyermekeket különösen elõnyben részesítette - már épp eléggé kitárgyalt dolgok. És bár talán furcsának tûnhet, hogy egy 35 éves ember együtt alszik egy 13 éves gyerekkel, ezt sem a fiú anyja, sem más, Jacksonhoz közeli személyek nem találták különösnek. Jackson viselkedése is rögtön jobban érthetõ, ha megnézzük, milyen volt a gyermekkora.

"Ellentétben azzal, amit talán gondol, Mr. Jackson élete nem volt egy sétagalopp", mondja egyik ügyvédje. Jackson gyermekkorának vége és szokatlan életének kezdete akkor indult, amikor öt éves volt, és Gary-ben, Indiana államban élt. Michael a gyermekkorát stúdiókban és a színpadon töltötte, milliónyi idegen ember elõtt lépve fel, és hotelszobák végtelen sorában aludt. Bátyjait és nõvéreit kivéve csupa felnõtt vette õt körül, akik könyörtelenül hajszolták, különösen apja - egy szigorú, szeretni képtelen ember, aki rendszeresen verte a gyerekeit. Jackson korai élményei meggátolták õt a fejlõdésben, és ahogy sokan mondják, egy gyermektestben lakozó felnõtt férfivá lett. "Sosem volt gyermekkora", mondja Bert Fields, egy korábbi ügyvédje. "Õ ezt most éli át. A haverjai 12 éves kölykök. Párnacsatákat és kajaháborúkat vívnak." Jackson abból a szempontból is érdekelt a gyermekek ügyében, hogy humanitárius erõfeszítéseket tesz. Az évek során sok milliót adott jótékonysági célra, beleértve saját alapítványát, a Heal The World Foundation-t.

De van egy másik tényezõ is: míg mi éljük az életünket, Jackson viselkedését elítéljük. "Adott a jelenlegi zavaros és hisztérikus helyzet a gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatban" - mondja Dr. Phillip Resnick, egy közismert cleveland-i pszichiáter - "bármely fizikai vagy gondoskodási kontaktus a gyerekkel gyanús lehet, és a felnõttet helytelen szexuális viselkedéssel vádolhatják meg."

Jackson gondjai a fiúval nem is voltak gondok eleinte, a fiatalember életében szereplõ felnõttek, úgymint az anyja, nevelõapja, és a biológiai apja részérõl, akit Evan Chandlernek hívnak (és aki megtagadta, hogy interjút adjon a cikkhez). Az Evan Robert Charmatz néven 1944-ben Bronx-ban született férfi nem szívesen lett apja és bátyjai nyomdokaiba lépve fogorvos. "Utált fogorvosként dolgozni" - mondja a család egyik barátja - "mindig is író akart lenni." Miután 1973-ban West Palm Beach-re költözött, hogy fogorvosi pacientúrát alakítson ki, megváltoztatta vezetéknevét, mert úgy gondolta, hogy a Charmatz név "túl zsidósan hangzik" - mondja egy régebbi kollégája. Reménykedve, hogy valahogyan forgatókönyvíró lehet belõle, Chandler a 70-es évek végén Los Angelesbe költözött feleségével, June Wong-gal, egy attraktív eurázsiaival, aki rövid ideig modellként dolgozott.

Hónapokkal késõbb Chandler feleségével együtt visszatért L.A-be, és egész sornyi fogorvosi állást szerzett. 1980-ban, amikor fiuk megszületett, házasságuk már válságban volt. "Az egyik ok, amiért June elhagyta Evan-t, a férfi lobbanékony természete volt" - mondja a család egyik barátja. 1985-ben elváltak. A bíróság a gyermeket az anyának ítélte meg, és Chandlert havi 500 dollár gyermektartás megfizetésére kötelezte, bár a dokumentumok átvizsgálása során kiderült, hogy 1993-ban, amikor a Jacksonnal kapcsolatos botrány kirobbant, Chandler 68.000 dollárral tartozott a feleségének - aki az adósságot végülis elengedte.

Egy évvel azelõtt, hogy Jackson belépett volna a fia életébe, Chandlernek másodszor is akadt egy komoly szakmai problémája. Egyik betege, egy modell, beperelte õt fogászati gondatlanságért, miután helyreállítási munkákat végzett néhány fogán. Chandler állította, hogy a nõ aláírt egy elismerõ nyilatkozatot, hogy elfogadja a kockázati tényezõt. De amikor Edwin Zinman, a nõ ügyvédje azt kérte, hogy mutassa meg az eredeti dokumentumot, Chandler azt állította, hogy azt ellopták a Jaguár teherautójából. De odaadta a másolati példányt. Zinman gyanakodott, mert képtelen volt ellenõrizni a dokumentum eredetiségét. "Micsoda rendkívüli véletlen, hogy pont azt lopták el" - mondja Zinman most - "ez olyan, mintha azt mondaná, hogy 'a kutya megette a leckémet". A per végülis bíróságon kívül zárult le, egy meg nem nevezett összeggel.

Visszaesése ellenére Chandler sikeres klientúrát mûködtetett Beverly Hills-ben. És 1992-ben sikerült betörnie Hollywood-ba is, õ volt a társszerzõdje Mel Brooks "Man in Tights" (Férfiak harisnyában) címû filmjének. Amíg Michael Jackson meg nem jelent fia életében, Chandler nem sokat törõdött a sráccal. "Megígérte neki, hogy vesz egy számítógépet, hogy együtt dolgozhassanak egy forgatókönyvön, de sose tette meg" - mondja June Chandler Schwartz régebbi ügyvédje. Chandlert elfoglalttá tette fogorvosi praxisa, ráadásul új családot is alapított, két kicsi gyermekkel és egy testületi ügyvéd feleséggel.

Eleinte Chandler örült a fia és Michael Jackson kapcsolatának, õ pedig barátainak és munkatársainak dicsekedett ezzel. Mikor 1993 márciusában Jackson és a fiú együtt voltak Chandlerrel, az megkérte az énekest, hogy töltsön még több idõt a fiúval az õ házában. Ebben megállapodva Chandler arra ösztönözte, hogy építtessen egy toldalékot a házhoz, ahol az énekes tartózkodhat. Miután felhívták az ügyben illetékes minisztériumot, és kiderült, hogy ezt nem engedélyezik, Chandler új javaslatot tett - hogy Jackson építtessen neki egy új házat.

Még ugyenebben a hónapban a fiú, az anyja és Jackson elrepültek Monacoba, a World Music Awards-ra. "Evan kezdett féltékeny lenni erre az egészre, és úgy érezte, õt kihagyták" mondja Freeman. Visszatérésük után Jackson és a fiú ismétcsak Chandlerrel maradt, aki meghívta õt - egy ötnapos ott-tartózkodásra, melynek során mind egy szobában aludtak a fiatalember féltestvérével. És bár Chandler befogadta a fiút és Jacksont, és megengedte, hogy az õ ruháit hordják, akárhányszor meglátta õket egy ágyban, állítása szerint helytelen szexuális viselkedés jeleit vette észre. De soha nem állította, hogy ezt a viselkedést Jackson részérõl vette volna észre.

"Jó kapcsolatom volt Michaellel" - mondta Chandler Schwartz-nak. "Barátok voltunk. Szerettem és tiszteltem és minden ilyesmi, önmagáért. Nem tudom, miért nem hív fel monstanában. Egy nap ültünk a szobában, beszéltem Michaelhez, és mondtam neki, hogy mit akarok ÉN kihozni a kapcsolatunkból. Hogy ÉN mit akarok."

Beismerte Schwartz-nak, hogy õ "elpróbálta", hogy mit fog mondani és mit nem, de a beszélgetés során egyszer sem említette meg a pénzt. Mikor Schwartz megkérdezte, hogy mégis mit tett Jackson, ami Chandlert így feldühítette, Chandler azt állította, hogy "kettétörte a családomat. Megfertõzte a fiamat a fiús stílusával és a pénzével." Mindkét férfi azon sajnálkozott, hogy az apa túl szegény a saját fiához.

A beszélgetés egy másik részében Chandler jelezte, hogy már készült, hogy Jackson ellen tegyen lépéseket. "Már készen is van." - mondta Chandler Schwartz-nak "Más embereket is belevontam, fontos pozícióban lévõ embereket, akik az én telefonhívásomra várnak. Fizettem nekik ezért. Minden zökkenõmentesen halad a tervemben, ami csakis az enyém. Egyszer fel fogom emelni a kagylót, és ez a srác feltételezhetõen az ügyvédje, Barry K. Rothman elindul, hogy elpusztítson mindent, mindegy, milyen módon, legyen az akár körmönfont, undorító vagy kegyetlen. Teljes felhatalmazást adtam neki, hogy megtegye." Chandler ekkor megjósolta azt, ami hat héttel azután be is következett. "És ha ezt keresztülviszem, nagyot fogok szakítani. Nem létezik, hogy én veszítsek. Ellenõriztem mindent, oda-vissza. Mindent megszerzek, amit csak akarok, és örökre romba döntöm õket. June veszíteni fog a fiú felügyeleti jogát , és Michael karrierjének vége."

"És ez segít a fiún ?" - kérdezte Schwartz.

"Ez teljesen lényegtelen" - válaszolta Chandler "Ez az ügy lesz a legnagyobb dobásunk. Mindenkin csattanni fog, és mindenkit megsemmisít. Ez egy mészárlás lesz, amennyiben nem kapom meg, amit akarok."

Ahelyett, hogy a gyermekmolesztálási üggyel a rendõrséghez fordult volna, Chandlernek az tûnt a legszükségesebb lépésnek, hogy felkeressen egy ügyvédet. És nem is akármilyen ügyvédet. Chandler Barry Rothman-hez fordult.

Egy kollégája, aki a Jackson-üggyel kapcsolatban vele dolgozott, és aki naplóba vezette mindazt, amit az irodában Rothman és Chandler mondott vagy tett, azt mondja, hogy ismerve Rothmant, valószínû, hogy az "kidolgozta az egész tervet, lépésrõl-lépésre. Ez hogy vádakat kreáljanak Michael Jackson ellen az õ személyiségét tükrözi." Az alábbi információk Rothman régebbi klienseitõl, aszisztenseitõl és munkatársaitól származnak, akik leleplezik a manipuláció és a csalás eszközeit.

Rothman-nak általános ügyekkel foglalkozó irodája volt a Century City-ben. Egy idõben a zeneiparban dolgozott, és koncertekrõl tárgyalt Little Richard, a Rolling Stones, a Who, az ELO és Ozzy Osbourne megbízásából. Arany- és platina albumok emlékeztetik õt azokra az idõkre, amelyek még mindig ott lógnak irodája falán. Õszülõ szakállával és állandó barnaságával - amelyet egy, a házában lévõ szoláriumnak köszönhet - Rothman leginkább "egy kobold ügyvédjére emlékeztetett." Egy régebbi munkatársa szerint Rothman "egy démon", "szörnyûséges természettel". Legdédelgetettebb vagyontárgya egy 1977-es Rolls-Royce Corniche típusú autó, amelynek rendszáma BKR 1.

Az évek során Rothman annyi ellenséget szerzett magának, hogy felesége így nyilatkozott ügyvédjének: "csodálkozom azon, hogy valaki még nem nyírta ki". Híres volt arról, hogy milyen keményen bánik az emberekkel. "Megjelenése szakmai halál volt? szinte sohasem fizetett" - mondja Ed Marcus nyomozó (egy, a Los Angelesi Legfelsõbb Bíróságon elmondott beszédében, amely egy Rothman ellen folyó per része volt), miután megvizsgálta az ügyvéd hitelképességét, és megállapította, hogy több, mint 30 hitelezõje és bírói végzése volt, és hitelezõi üldözték. Ráadásul több mint 20 polgári pere volt, belelértve ügyét a Legfelsõbb Bírósággal, több ellene tett panasza, amit a Labor Szakbizottsághoz írtak, és három fegyelmi incidense, amelyet ellene indítottak Kalifornia államban. 1992-ben egy évre felfüggesztették, habár a felfüggesztését próbaidõhöz kötötték.

1987-ben Rothman mögött 16.800 dollárnyi házastársi tartásdíj és gyermektartási díj gyûlt össze. Volt felesége, Joanne Ward, ügyvédjén keresztül fenyegetõzött, hogy elveszi Rothman vagyonát, de az ügyvéd inkább azt mondta, hogy kezeljék az adósságot. Mikor egy évvel késõbb Rothman még mindig nem fizetett semmit, Ward ügyvédje megpróbált zálogjogot szerezni Rothman drága, Sherman Oaks-i házára. Legnagyobb meglepetésükre Rothman azzal állt elõ, hogy már nem tulajdonosa a háznak; három évvel azelõtt eladta az ingatlant a Tinoa Operations Inc-nek, egy panamai vállalatnak. Rothman azt állította, hogy egy üggyel kapcsolatban 200.000 dollárt kapott a Tinoa cégtõl készpénzben, de a házában egy éjjel fegyvert szegeztek rá, és a pénzt ellopták. Az egyetlen módja, hogy adósságát csökkentse, az volt, hogy eladta a házat a Tinoa-nak. Ward és ügyvédje sejtette, hogy az egész szitu csak trükk, de sosem tudták bizonyítani. Ez közvetlenül azután történt, hogy a sheriff-helyettes elvontatta Rohtman Rolls-Roys-át, és ezután az ügyvéd elkezdte törleszteni adósságát.

A Los Angeles-i Legfelsõbb Bíróság dokumentumai látszólag megerõsítették Ward és a feleség gyanúját. Ez a Rothman által kreált mutatvány bonyolult szövevény bankok és vállalatok között abból a célból, hogy elrejtse vagyonát, külösen a házát és több mint 531.000 dollárnyi vagyonát, 1989-ben. A vállalatok, beleértve a Tinoa-t, nyomára bukkantak Rothman-nek. Vásárolt egy panamai vállalatot (egy nem üzemelõ, de szilárd céget) és elérte, hogy bár neve ne jelenjen meg a vállalat tisztviselõinek névsorában, de korlátlan hatalma legyen annak jogi ügyeit intézni, és következmények nélkül mozgathassa a cég pénzét ide vagy oda.

Idõközben Rothman alkalmazottai sem jártak jobban, mint volt felesége. Régebbi munkatársai elmondták, hogy néha szinte könyörögniük kellett a fizetési csekkjeikért. És elõfordult, hogy a kapott csekknek nem volt fedezete. Az ügyvéd nem tartott állandó titkárnõket. "Lealacsonyította és megalázta õket" - mondja egyikük. Az ideiglenes alkalmazottak jártak a legrosszabbul. "Két hétig sem dolgozott velük" - teszi hozzá egy régebbi titkárnõje - "nekik rontott, és azt üvöltötte, hogy ostobák. Aztán felhívta az ügynökséget, közölte, hogy elégedetlen az ideiglenes munkatárssal, úgyhogy nem fog fizetni." Néhány ügynökség végülis felismerte a helyzetet, és készpénzt kértek tõle, mielõtt üzletet kötöttek volna.

A kormány ügyvédi kara 1992-ben megfenyítette Rothman-t, és az ügy egy érdekes konfliktussá nõtte ki magát. Egy évvel korábban Rothman-t kirúgta egy kliense, Muriel Metcalf, aki õt képviselte egy gyermektartási és gyermekfelügyeleti procedúrában; Metcalf azzal vádolta meg az ügyvédet, hogy "elfecsegte" a pénzét. Négy hónappal késõbb Metcalf kirúgta, és Rothman, anélkül, hogy errõl õt értesítette volna, képviselni kezdte a nõtõl elhidegült férfit, Bob Brutzman-t.

Az ügy elárul még egy dolgot: megmutatja, hogy Rothman-nek már a Jackson-botrány kirobbanása elõtt volt tapasztalata gyermek-molesztálási ügyben. Metcalf, miközben Rothman még az õ ügyvédje volt, megvádolta Brutzman-t, hogy molesztálta közös gyermeküket (a vádakat a férfi tagadta). Rothman-t a Metcalf által felhozott vádak ismerete sem gátolta meg abban, hogy Brutzman-nak dolgozzon - és ez volt az a cselekedete, amelyért megfenyítették.

1992-ben Rothman sok hitelezõ elõl menekült. A hitelezõk egyike volt a Folb Management, egy ingatlanügynökség. Rothman tartozott a cégnek mintegy 53.000 dollárnyi lakbérrel, amely egy, a Sunset Boulevard-on található irodabérlésbõl származott. A Folb beperelte. Rothman visszaperelt, azt állítván, hogy az épület biztonsága olyannyira nem volt elégséges, hogy egy betörõ képes volt az irodájából eltulajdonítani több, mint 6.900 dollár értékû berendezési tárgyat egyetlen éjszaka. A tárgyalás során a Folb ügyvédje azt mondta a bíróságnak: "Mr. Rothman nem az a fajta ember, akinek adni lehet a szavára."

1992 novemberére Rothman a csõd szélére került, harminc hitelezõje volt - köztük a Folb Management - akiknek összesen 880.000 dollárral tartozott, és nem volt beismert vagyona. Átnézve a csõddel kapcsolatos papírokat, kiderül, hogy egy volt kliense, akit Rothman 400.000 dollárra perelt be tiszteletdíj gyanánt, jelezte, hogy az ügyvéd elmulasztotta jegyzékbe vetetni 133.000 dollár értékû vagyontárgyát. A volt kliens leleplezéssel fenyegette meg Rothmant, mert "becsapta a hitelezõit" - ami bûncselekmény - amennyiben nem áll el a pertõl. Az ily módon sarokba szorult Rothman órákon belül ejtette a pert.

Hat hónappal a csõd elõtt Rothman átfurikáztatta Rolls Roys-át a Majo-hoz, egy fiktív céghez, amelyet õ tartott ellenõrzése alatt. Három évvel azelõtt még azt állította, hogy egy másik cég a tulajdonosa az autónak - a Longridge Estates, ami a Tinoa Operations egyik leányvállalata, azé a cégé, akinek eladta az otthonát. A vállalat papírjain a Tinoa és a Longride címe egy és ugyanaz volt - amely cím, mint kiderült, egy kínai étteremé Hollywood-ban.

Jackson ekkor megkérte akkori ügyvédjét, Bert Fields-et, hogy lépjen közbe. Õ az egyik legkitûnõbb ügyvéd a szórakoztatóiparban, és 1990 óta képviselte Jacksont, együtt tárgyalt vele akkor is, amikor a Sony-val megkötötték minden idõk legnagyobb összegû szerzõdését - amitõl a szerzõdõ felek 700 millió dollárt reméltek. Fields magával hozta Anthony Pellicano nyomozót, hogy gyorsan találjon ki valamit. Pellicano olaszos stílusú ember, tûzbe megy azért, akit kedvel, de nagyon kemény azokkal, akiket ellenségnek lát.

1993. július 9-én Dave Schwartz és June Chandler Schwartz lejátszotta a rögzített telefonbeszélgetést Pellicano-nak. "Tíz percig hallgattam a szalagot, és már biztosan tudtam, hogy ez az egész egy zsarolás" - mondta Pellicano. Ezután elhajtott Jackson Century City-beli társasházába, ahol Chandler fia, és annak féltestvére voltak épp látogatóban. Amikor Jackson nem volt jelen, Pellicano "szemkontaktust teremtett a fiúval" és feltett neki "egy nagyon lényeges kérdést". A kérdés így hangzott: "Hozzádnyúlt valaha Michael? Láttad õt akárcsak egyszer is meztelenül az ágyban?" A válasz mindkét esetben "nem" volt. A fiú tagadta, hogy bármi csúnya dolog történt volna.

Július 11-én, amikor Jackson megtagadta, hogy találkozzon Chandlerrel, a fiú apja és Rothman tervük következõ pontjára léptek - bírósági végzéssel akarták megszerezni a fiút. Chandler megkérte feleségét, hogy engedje el a fiát hozzá "egy hétre, látogatóba". Ahogy Bert Fields késõbb a bíróságon eskü alatt vallotta, June Chandler Schwartz beleegyezett, hogy a fiú menjen, Rothman ígéretében bízva azt hitte, hogy fia visszatér a kiszabott idõ letelte után, és eszébe sem jutott, hogy Rothman szava értéktelen, és hogy Chandler nem fogja visszaadni a fiát.

Wylie Aitken, Rothman képviselõje azt állítja, hogy "akkor Rothman a szavát adta, éspedig azért, mert szándéka szerint a fiú visszatért volna anyjához". Viszont amint értesült, hogy "a fiút ki akarják söpörni az országból hogy elmenjen turnézni Jacksonnal , nem hinném, hogy Mr. Rothmannak lett volna más választása". Viszont az események kronológiai sorrendje világosan megmutatja, hogy Chandler júniusban értesült volt feleségének arról a szándékáról, hogy a fiú részt vegyen a turnén. A szalagra vett telefonbeszélgetés pedig július elején történt, mielõtt Chandler õrizete alá vonta volna a gyermeket, és ez szintén azt látszik bizonyítani, hogy Chandler-nek és Rothman-nak esze ágában sem volt betartani a láthatási megállapodást. "Õk a fiú és az anyja még nem tudnak róla" - mondta Chandler Schwartz-nak a telefonba - "de nem mennek õk sehová".

Július 12-én, egy nappal aztán, hogy a fiút elvitte, Chandler aláíratott volt feleségével egy Rothman által készített dokumentumot, mely megakadályozta a nõt abban, hogy a fiút kivigye Los Angelesbõl. Ez azt jelentette, hogy nem tudta Jacksont elkísérni a turnéra. Az anya elmondta a bíróságon, hogy kényszer hatása alatt írta alá azt a papírt. Eskü alatt tett vallomásában elmondta, hogy Chandler megfenyegette, hogy "sosem kerül vissza hozzám a fiam". Egy gyermekfelügyeleti-csata kezdõdött, amely elhomályosította Chandlernek Jackson elleni tetteit. (Most, 1994 augusztusában, a fiú még mindig Chandlerrel él.) Az elsõ pár hétben Chandler ellenõrzése alatt tartotta a fiút, aki így el volt zárva barátaitól, anyjától és nevelõapjától - és kezdetét vette a fiú állításainak, vádjainak kidolgozása.

Ugyanebben az idõben Rothman egy szakvélemény után kutatott, amely segíthetne elfogadtatni a Jackson elleni vádakat, és felhívta Dr. Mathis Abrams-t, aki egy Beverly Hills-i pszichiáter. A telefonbeszélgetés során Rothman vázolta a feltételezett helyzetet Abrams-nak. Anélkül, hogy Abrams akárcsak egyszer is találkozott volna Chandler-rel vagy a fiával, július 15-én egy két oldalas levelet juttatott el Rothman-hez, amelyben megállapította, hogy "a gyanúsítás indokolt, a szexuális molesztálás megtörténhetett". Fontos ugyanakkor, hogy megállapította azt is, hogy bár a feltételezés lehet helyes vagy helytelen, törvény diktálta kötelessége az ügyet jelenteni a Los Angelesi Megyei Bíróság Gyermekvédelmi Osztályának.

Rothman kollégájának július 27-i naplóbejegyzése szerint világos, hogy Rothman vitte végig Chandler tervét. "Rothman leveleket írt Chandlernek, és javaslatokat tett arra vonatkozóan, hogy hogyan kell tálalni a gyermekmolesztálást, anélkül, hogy a szülõi felelõsség felmerülne." - olvasható a bejegyzésben.

A történetnek ezen a pontján még mindig nincsenek követelõzések, vagy hivatalos vádaskodások, csupán burkolt kijelentések, amelyek egybefonódtak egy heves gyermekfelügyeleti csatával. 1993. augusztus 4-én a dolgok hirtelen világossá váltak. Chandler és a fia találkoztak Jacksonnal és Pellicano-val a Westwood Marquis Hotel egyik lakosztályában. Chandler, meglátva az énekest, gyengéden megölelte (és ez a gesztusa teljes mértékben meghazudtolja a fogorvos gyanúját, miszerint az énekes molesztálta a fiát), majd belenyúlt a zsebébe, elõhúzta Abrams levelét, és részleteket olvasott fel belõle. Amikor Chandler a gyermekmolesztálási részhez ért, az addig lehajtott fejjel álldogálló gyermek meglepetten nézett fel Jacksonra, és megszólalt: "Én ilyet nem mondtam." Pellicano elmondta, hogy amikor a találkozó véget ért, Chander ujjával rámutatott Jacksonra és azt mondta: "Tönkre foglak tenni."

Pellicano még aznap este találkozott Chandler-rel Rothman irodájában, ahol a két férfi bejelentette igényét - 20 millió dollárra.

Augusztus 13-án egy második találkozó is létrejött Rothman irodájában. Pellicano ellenajánlattal érkezett - egy 350.000 dollárról szóló forgatókönyvírói szerzõdéssel. Pellicano azt mondja, úgy készítette elõ az ajánlatot, hogy az véget vessen a gyermekfelügyeleti vitának, és Chandler a közös forgatókönyvírás során több idõt tölthessen el a fiával. Chandler visszautasította az ajánlatot. Rothman újabb követelést nyújtott be - vagy három forgatókönyvre szóló szerzõdés, vagy semmi - amely elutasításra talált. Rothman volt kollégájának naplójában az augusztus 24-i bejegyzés elárulja: Chandler csalódott volt. "Majdnem volt 20 millió dollárom." - hallotta a kolléga Chandler szavait.

Chandler Mark Tobiner aneszteziológus jelenlétében irányítása alá vonta a fiút, egy nátrium hatóanyagú, Amytal nevû droggal - ami tévesen igazságszérumként ismert. Ezután vádolta meg a fiú elõször Jacksont. A KNBC tévé L.A-i riportere ez év (1994) május 3-án beszámolt arról, hogy Chandler drogot adott a fiának, de a férfi azt állította, hogy ezt a fiú fogorvosi kezelése miatt tette, és a drog hatása alatt a fiú elhozakodott a vádakkal. Torbinert megkérdtük a cikkel kapcsolatban a droghasználatról, és õ azt mondta: "Ha használtam is, csak fogászati célból tettem."

Az Amytal-lal kapcsolatban a tények adottak, de fontos fordulópont az ügy szempontjából, hogy használták a drogot, és egy egészségügyi szakértõ szerint a fiú állításai megbízhatatlanok, és nagyon is vitathatók.

"Ez egy pszichiátriai gyógyszer, és nem lehet megbízni abban, aki szedi" - mondja Dr. Resnick, a cleveland-i pszichiáter. "Hatása alatt az emberek nagyon befolyásolhatók. Az Amytal miatt képtelen hazugságokra is képesek." Ez egy altatószer, egy erõszakos drog, amely, ha intravénásan fecskendezik be, hipnotikus állapotba ragadja a beteget. Fõleg amnézia kezelésére használták, elõször a II. világháború során, súlyos traumákat szenvedett katonákon - némelyikük kritikus állapotban volt - a háború borzalmai miatt. 1952-ben végzett tudományos kutatások leleplezték a drogot, mint igazságszérumot, és bebizonyították, hogy veszélyes: használójába könnyedén beültethetõk téves emlékképek. "Abszolút elképzelhetõ, hogy beültetnek egy emlékképet az emberbe" - mondja Resnick. A hatása több mint ravasz. "Az ötlet emlékképpé válik, és a tudományos kutatások igazolták, hogy bár el lehet mondani (a szer használójának) az igazságot, az akár egy rakás Szentírásra is megesküszik, hogy az adott dolog megtörtént." - mondja Resnick.

A drog hatásának kérdése mostanában egy magas szintû tárgyalás témája Napa megyében, Kaliforniában. Miután alávetette magát számos gyógyászati terápiának, amelyek során Amytalt használtak, a 20 éves Holly Ramona megvádolta édesapját azzal, hogy gyermekkorában molesztálta õt. Gary Ramona hevesen tagadta a vádakat, és beperelte lánya terapeutáját és pszichiáterét, akik alkalmazták a drogot. Ez év májusában az esküdtszék Gary Ramona oldalára állt, és elhitte, hogy a terapeuta és a pszichiáter által elõhívott emlékképek hamisak. Gary Ramona volt az elsõ, aki megnyert egy ún. "elfojtott emlék-tünet pert", amely az elmúlt évtizedben ezreket vitt bíróság elé.

Ami azt illeti, Chandler története arról, hogy nyugtató drogot adott be a fogászati kezelés miatt, a drog szokásos használatának tükrében túlságosan kétesnek tûnik. "Ez abszolút mértékben pszichiátriai drog" - mondja Dr. Kenneth Gottlieb, a San Fransisco-i pszichiáter, aki amnéziás betegeinél használt Amytal-t. Dr. John Yagiela, aki az UCLA fogászati iskolában az aneszteziológiai és fájdalomcsillapítási részleg koordinátora, hozzáteszi: "Ezt nem szokták használni fogászati kezelésnél . Semmi értelme, ugyanis elérhetõek jobb, biztonságosabb alternatívák is. Én nem ezt választanám."

Az Amytal ismert mellékhatásai miatt néhány orvos ezt a szert csak kórházakban alkalmazza. "Sohasem használnék olyan drogot, amely beleavatkozik az ember személyiségébe, hacsak nincs más választásom" - mondja Gottlieb. "És nem használnám újraélesztõ berendezés nélkül, mert allergiás reakciók léphetnek fel, és esetleg nincs más jelen, csak egy M.D. aneszteziológus."

Chandler, úgy tûnik, nem ezt az irányelvet követte. Az egész procedúrát a saját rendelõjében végezte el, és Mark Tobiner szakértelmére támaszkodott. (Tobiner volt az, aki bemutatta egymásnak Chandler-t és Rothman-t, amikor utóbbinak fogászati kezelésre volt szüksége.)

Tobiner klientúrájának milyenségét jellemzi, hogy nagyon is sikeres. "Dicsekszik azzal, hogy fejenként 100 dollárt keres egy hónapban, ami összesen 40.000 dollárt jelent" - mondja Nylla Jones, egy régebbi betege. Tobinernek nincs külön rendelõje, inkább õ utazik keresztül-kasul a városban olyan rendelõkbe, ahol még nincs kiépítve az aneszteziológia.

A magazin úgy értesült, hogy a U.S. Drug Enforcement Administration (U.S. Drogvégrehajtó Kormányzat) nyomoz Tobiner praxisának egy másik aspektusa után: a férfi telefonon házal a drogokkal - és általában morfiumot vagy Demerolt kínál - nem kimondottan fogászati pácienseinek, de nekik is, és azoknak, akiknek fájdalmát a fogászati kezelés nem szüntetheti meg. Elmegy a páciensek otthonába - néhány híresség is akad köztük - kezében egy horgászdobozzal, amely tartalmazza a drogokat és az injekciós tûket. Egy idõben Jaguárjának rendszáma "SLPYDOC" volt. Jones azt mondta, Tobiner 350 dollárt kért el egy 10-20 perces vizsgálatért. Ahogy Jones leírta, egy átlagos vizit úgy zajlik, hogy a páciens, aki elõre tudja, hogy hamarosan el fog bódulni, elölhagy egy kitöltött csekket Tobiner számára, amely csekk bõségesen tartalmazza a megfelelõ összeget.

Tobiner nem volt mindig sikeres. 1989-ben hazugságon kapták, és megkérték, hogy mondjon le az UCLA fogászati iskolában betöltött professzor-aszisztensi állásáról. Tobiner félnapi szabadságot kért, vallási ünnepre való hivatkozással, de kiderült, hogy közben egy másik fogászati rendelõben dolgozott.

Tobiner alkalmasságának megvizsgálásakor a Fogászati Vizsgáló Testület javasolta, hogy bíróságilag korlátozzák a drog-használatát, kizárólag fogászati esetekhez. De bizonyítást nyert, hogy az orvos nem tartotta be ezeket a korlátozásokat. Valójában legalább nyolc alkalommal adott általános érzéstelenítõt Barry Rothman-nek, hajátültetési kezelésekhez. Habár rendszerint helyi érzéstelenítõt fecskendeznek a skalpba, "Barry nagyon félt a fájdalmaktól" - mondta Dr. James De Yarman, a San Diego-i orvos, aki megcsinálta Rothman transzplantációját - "teljesen ki akarta ütni magát". De Yarman meghökkent, mikor megtudta, hogy Tobiner egy fogorvos, mert õ mindvégig azt feltételezte, hogy õ M.D. képesítésû.

Egy másik esetben Tobiner elment Nylla Jones házába és Demerolt injekciózott be neki, hogy csillapítsa vakbélmûtét utáni fájdalmait.

Augusztus 16-án, három nappal azután, hogy Chandler és Rothman elutasították a 350.000 dolláros forgatókönyvírói ajánlatot, a helyzet csúcspontjára ért. June Chandler Schwartz nevében Michael Freeman értesítette Rothmant, hogy készítse elõ a papírokat, amelyek segítségével kierõszakolhatják Chandler-tõl a fiú visszaadását. A reakció gyors volt. Chandler elvitte a fiát Matis Abram-hoz, a pszichológushoz, aki ellátta Rothmant a szakvéleménnyel a feltételezett gyermekmolesztálási üggyel kapcsolatban. A három órán át tartó találkozón a fiú azt állította, hogy Jackson szexuális kapcsolata lépett vele. Maszturbációról, csókolózásról, a mellbimbók cirógatásáról és orális szexrõl beszélt. Tényleges behatolásról azonban nem, pedig azt orvosi vizsgálattal lehetett volna igazolni, így ennek következtében az állítást bizonyítani kellett.

A következõ lépés elkerülhetetlen volt. Abram, aki szükségesnek látta bármiféle vádról értesíteni a hatóságot, hívta a Gyermekvédelmi Szolgálat szociális munkását, aki azonnal érintkezésbe lépett a rendõrséggel. A mindenre kiterjedõ nyomozás Michael Jackson ellen megkezdõdött.

Ezután Ray "csak figyelte, hogy a sztori elindul a lejtõs úton, mint egy jól megrakott tehervonat" - mondja. Huszonnégy órán belül Jackson volt a vezetõ hír a Los Angeles-környéki 73 tévéadó híradójának mindegyikében, és õ volt a szalagcím minden angol újságban. A 13 éves fiú és Michael Jackson története egy olyan õrjöngõ, hatalmas méreteket öltõ, megalapozatlan hírveréssé lett, amely elvágta a pletykaújságírás és a fõ média közötti szálakat.

Egészen augusztus 25-éig nem volt ismert, hogy milyen mértékben vádolták meg Jacksont. A DCS egyik belsõ embere illegálisan kiszivárogtatott egy jelentést a Hard Copy munkatársának, Diane Dimond-nak. Az angol hírügynökség L.A-i irodája órákon belül megkapta az anyagot, és bármelyik riporternek eladta, aki hajlandó volt érte 750 dollárt fizetni. A következõ napon az egész világ értesülhetett a részletes aprólékossággal tudósított riportról. "Míg egymást mellett feküdtek az ágyban, Mr. Jackson kezét a gyermek shortja alá helyezte" - írta a szociális munkás. Innentõl kezdve a riport azt demonstrálta, hogy Jacksonnal akármit megtehetnek, mert minden fair dolognak számít.

"A hírközlõ szervek közötti versengés elég heves volt" - mondja a KBNC riportere, Conan Nolan. "A sztorit nem ellenõrizték le. És ez nagyon szerencsétlen dolog volt." A National Enquirer húsz riportert és szerkesztõt állított rá erre az ügyre. Csoportosan járva, összesen 500 ajtón kopogtattak be, hogy megtalálják Evan Chandlert és a fiát. Sajátságos módszereiket alkalmazva rájuk is bukkantak, utolérték Chandlert, aki a fekete Mercedes-ében ült. "Õ nem volt túl boldog. De én az voltam." - mondta Andy O'Brien, egy pletykafotós.

A testõrök voltak a következõk a sorban. Nyilatkozataik tartalma az egekbe vitte az újságírókat, bár a Hard Copy munkatársa, Diane Dimond azt mondta a Frontline-nak, hogy a mûsora "eleve hótiszta ebben az ügyben. Senkinek sem fizettünk semmit a történetekért." Ám két héttel késõbb, ahogy a Hard Copy szerzõdéseibõl kitûnik, a showmûsor megegyezett Jackson 5 régebbi testõrével 100.000 dollárban, akik azt állították, hogy 10 millió dolláros pert terveznek, az énekes ellen, jogtalan elbocsátásért.

December elsején, alkudozásokat követõen két testõr meg is jelent a mûsorban; õket kirúgták, és Diane Dimond azt mondta: "azért, mert túl sokat tudtak Michael Jackson kisfiúkkal való furcsa kapcsolatáról". Valójában három hónappal késõbbi tanúvallomásukban a testõrök a bíróságon, eskü alatt azt vallották, hogy soha nem látták, hogy Jackson bármi helytelent tett volna Chandler fiával vagy bármilyen más gyermekkel:

"Szóval Ön nem tud semmit Mr. Jacksonról és a fiúról, vagy igen?" - kérdezte Jackson egyik ügyvédje az egykori testõrt, Morris Williams-et, aki eskü alatt vallott.

"Én csak annyit tudok, amennyi a dokumentumokból kiderül, és amennyit más emberek mondtak."

"De ez mégiscsak más, mint egy átlagos ember esete, hiszen Önnek elsõkézi információi vannak Mr. Jacksonról és a fiúról, igaz?"

"Igaz."

"Beszélt-e Ön bármilyen gyermekkel, aki arról panaszkodott, hogy Mr. Jackson tett valami helytelent vele?"

"Nem".

Amikor az ügyvéd megkérdezte, hogy akkor mégis honnan szerezte a benyomásait, Williams így válaszolt: "Csak abból amit a médiában hallottam, és amit a saját szememmel láttam."

"Oké. Itt a lényeg. Igaz, hogy Ön nem tapasztalt semmit a saját szemével?"

"Így van, semmit."

(A testõrök 1994-ben indított pere még mindig folyamatban van, e cikk leközlésének idejében is.)

(Megjegyzés: Jackson ellen folytatott perüket 1995-ben a bíróság elvetette.)

Most a szolgálólányok következtek. December 15-én a Hard Copy bemutatta "A hálószobai cselédlány fájdalmas történetét". Blanca Francia azt mondta Dimondnak, hogy látta Jacksont meztelenül tusolni és habfürdõzni fiatal fiúkkal. Azt is elmondta Dimondnak, hogy szemtanúja volt annak, amint saját fia volt kompromittáló helyzetekben Jacksonnal. De késõbb bevallotta, hogy fürdõzés közben mindig úszónadrágban voltak.

A beszámoló, ahogy Michael Levin, Jackson sajtófelelõse mondja, "az egész világegyetem figyelmét felkeltette. A Hard Copy undorítóan viselkedett. Annak a kegyetlenségnek és hitványságnak ahogy ezt az embert a média kezelte, csak az önös érdekek voltak okai. Ezt az ügyet még akkor is nyugtalanítónak találja az ember, ha soha életében egy Michael Jackson albumot se vett meg. A társadalom nagyon kevés pilléren nyugszik. Ezek egyike az igazság. Ha ezt a tényezõt figyelmen kívül hagyod, csúszós lejtõn találod magad."

Egy augusztusban tartott razzia során a rendõrség lefoglalta Jackson telefonnoteszét, és közel 30 gyermeket és családjukat kérdezte ki. Egy páran, mint például Brett Barnes és Wade Robson elmondták, hogy egy ágyban aludtak Jacksonnal, de ugyanazt mondták, mint mindenki más - hogy Jackson nem tett semmi rosszat. "Ennek oka számunkra nagyon is nyilvánvaló volt" - mondja Jackson egyik ügyvédje, aki ezen az ügyön dolgozott - "A másik félnek semmije sem volt a nagy száján kívül."

A hiányosan alátámasztott bizonyítékok ellenére a rendõrség még mindig meg volt gyõzõdve Jackson bûnõsségérõl, és erõfeszítéseket tettek. Két tisztviselõ elrepült a Fülöp-szigetekre, hogy megpróbálja elcsípni Quindoy-ék "kéz a nadrágban"-sztoriját, de állítólag úgy döntöttek, hogy az nem eléggé hihetõ. A rendõrség agresszív vizsgálati technikákat alkalmazott - beleértve azt is, hogy állítólag hazudtak - rá akarták venni a gyerekeket, hogy tegyenek feljelentést Jackson ellen. Néhány szülõ panaszkodott Bert Fields-nek, hogy a rendõrök egyértelmûen azt mondták nekik: a gyermeküket márpedig molesztálták, még akkor is, ha a gyermek azt a szülõk elõtt letagadta. A rendõrség, panaszolta Fields egy, a Los Angelesi rendõrfõnöknek, Willie Williamsnak írt levelében "megrémítette a gyermekeket olyan felháborító hazugságokkal, mint például 'Meztelen képeink vannak rólad'. Ilyen képek természetesen nem léteznek." Az egyik tisztviselõ, Frederico Sicard elmondta Michael Freeman ügyvédnek, hogy a beszélgetésük során hazudott a gyerekeknek, azt állítván, hogy õt is molesztálták gyermekkorában, mondta Freeman. Sicard nem reagált abbéli megkeresésünkre, hogy adna-e interjút a cikk számára.

June Chandler Schwartz egész idõ alatt visszautasította a Chandler által hangoztatott vádakat - egészen 1993 augusztusáig. Sicard és egy másik, Rosibel Ferrufino nevû tisztviselõ tettek egy kísérletet, hogy megpróbálják más belátásra bírni az asszonyt. "A tisztviselõk beismerték, hogy csak egy fiúról van szó" - mondta Freeman, aki részt vett a találkozón - " de azt is mondták: Meggyõzzük, hogy Michael Jackson molesztálta a fiút, mert õ pontosan beleillik a tipikus pedofil képébe".

"Nincs olyan, hogy tipikus pedofil. Ez egy nevetséges és illogikus tévedés" - mondta Dr. Ralph Underwager, a Minneapolis-i pszichológus, aki 1953 óta foglalkozik pedofilokkal és azok áldozataival. Õ úgy hiszi, Jacksont "elkapták", mert "a tévképzetek pontosan ilyenek, megengedik, hogy fitogtassuk a tényeket hisztériás környezetben". Valójában, a U.S. Department of Health and Human Services (U.S. Egészségügyi és Emberi Minisztériuma) kutatásai bizonyítják, hogy a gyermekmolesztálási ügyek legtöbbje - 1990-ben 48 %-uk - felderítetlen marad.

"Csak idõ kérdése volt, hogy egy olyan valaki, mint Jackson, célponttá legyen" - mondja Phillip Resnick. "Ez az ember gazdag, bizarr, állandóan gyerekek vannak körülötte, és törékenynek tûnik. Az õt körülvevõ atmoszféra volt olyan, hogy ennek a feljelentésnek meg kellett történnie."

Akkorra June Chandler Schwartz és Dave Schwartz egyesült Evan Chandlerrel Jackson ellen. Egyes források szerint az anya azt mondta, félt Chandler és Rothman hatalmától, így az õ oldalukra állt. Aggódott, hogy esetleg elõhozzák a hanyag szülõség vádját, mert beleegyezett abba, hogy fia együtt aludjon Jacksonnal. Ügyvédje, Michael Freeman felháborodva lemondott, és késõbb azt mondta: "Az egész ügy annyira piszkos volt. Kényelmetlenül éreztem magam Evan-nel. Õ nem egy õszinte ember, és az volt az érzésem, hogy nem tisztességesen játszik."

Hónapokon keresztül, mindkét oldalról az ügyvédeket visszatartották, lefokozták vagy kirúgták, és viszályukat tekintve ez volt a lehetõ legjobb stratégia. Augusztus végén Rothman megszûnt Chandler ügyvédjének lenni, ugyanakkor a Jackson-tábor kétszeres díjat erõszakolt ki magának. Mindkét tábor magas díjat fizetett azért a büntetõjogi védelemért, ügyvédeik prezentáltak. (Rothman megtartotta Robert Shapiro-t, aki most O.J Simpson legfõbb védõje.) A Rothman kollégája által vezetett naplóval összhangban van az, hogy augusztus 26-án, mielõtt még a zsarolás összegét közölték, Chandler azt mondta: "A seggem jó úton halad a börtön felé." A rendõrség vizsgálati anyagaiban a zsarolás összegét felületesen kezelték, mert mint mondták: "ezt a rendõrség sosem vette komolyan. De egészében véve megtette a magáét." Vagyis amint Jacksonnal végeztek, a rendõrség indokot kezdett keresni ahhoz, hogy átkutathassa Chandler és Rothman otthonát és irodáját. És amikor ügyvédjén keresztül mindkét férfi megtagadta a rendõrségi kihallgatást, összeült az esküdtszék.

Szeptember közepén Larry Feldman, a Los Angeles Trial Lawyers Association-nak (Los Angeles-i Vizsgáló Ügyvédek Társasága) fejese képviselte Chandler fiát, és azonnal ellenõrzése alá vonta a helyzetet. Harmincmillió dolláros pert nyújtott be Jackson ellen, amely a vég kezdetének bizonyulhatott volna.

A tárgyalási hírek arról szóltak, hogy a farkasok már az ajtónál sorakoznak. Ahogy Jackson csapatának egyik tagja mondta, "Feldman kapott egy tucatnyi levelet mindenféle emberektõl, akik azt mondták, hogy Jackson molesztálta õket. Mindent megpróbáltak, hogy találjanak valakit, de senkit sem találtak."

Azzal az eshetõsséggel, hogy a büntetõjogi díj Jackson ellen többnek tûnik, mint amennyi valójában, megnyerték az ügynek Howard Weitzman-t, az ismert büntetõjogi védõt, akinek rengeteg magas beosztású kliense volt, beleértve John DeLorean-t, aki megnyerte a pert, és Kim Basingert, aki a "Boxing Helena" szerzõdési perét elveszítette. (Ez év júniusában rövid idõre még O.J. Simpson ügyvédje is volt.) Bizonyos elõre megjósolható problémák a két ügyvéd között már korán elkezdõdtek. Nem lehetett elegendõ tér két energikus ügyvédnek, ha mindkettõ a saját showmûsorához volt szokva.

Attól a naptól kezdve, hogy Weitzman belépett Jackson csapatába, "egyezségrõl kezdett beszélni", mondja Bonnie Ezkenazi ügyvéd, aki a védelem oldalán dolgozott. Még mindig Fields és Pellicano fogta össze a védelmet, és agresszív stratégiát tettek magukévá. Rendületlenül hittek Jackson ártatlanságában, és megfogadták, hogy harcolni fognak a bíróságon a vádak ellen. "Mi is harcolni akartunk és Michael is harcolni akart, és át akartuk élni a tárgyalást. Úgy éreztük, gyõzhetünk."

A nézeteltérések ellenére a Jackson-csapat felgyorsított, miután Jackson szóvivõje bejelentett egy sajtókonferenciát azügyben, hogy az énekes világkörüli turnéjának hátralévõ részét törölte, hogy részt vegyen egy drog-rehabilitációs programban, amely segíthet fájdalomcsillapítóktól való függõségén.

Feldman késõbb azt mondta a riportereknek, hogy Jackson "szellemileg alig képes magát szinten tartani". Jackson csapatának más tagjai úgy vélték, hibásan, és szakmailag hozzá nem értõ módon festették le az énekest. "Ez fontos volt" - mondta Fields - "hogy elmondjuk az igazat. Feldman és a sajtó úgy állította be Michaelt, mintha csak el akarna rejtõzni, és ez az egész csak kitaláció lenne. De nem volt az."

November 23-án az ellenségeskedés csúcspontjához ért. Fields, olyan információkra hivatkozva, amelyeket állítása szerint Weitzman-tól kapott, a bírósági teremben összegyûjt riportereknek azt mondta, hogy a Jackson elleni vádirat elkerülhetetlennek látszik. Fields-nek jó oka volt arra, hogy ezt nyilatkozza. Megpróbálta elnapoltatni a fiú polgári perét azzal, hogy egy büntetõügyi tárgyalás mégiscsak elõrébb való. A bírósági termen kívül a riporterek megkérdezték Fields-et, hogy miért tette ezt a nyilatkozatot, amikor Weitzman erre a bejelentésre úgy reagált, hogy Fields "lejáratja saját magát". A kommentár Fields-et dühbe hozta, mert "ez nem volt igaz" - mondta - "csak mocskolódás". Howard-dal nagyon idegesen viselkedett. "Az azt követõ héten Fields lemondó levelet küldött Jacksonnak."

"Ott volt egy rakás ember, és mind mást akart, és így olyan volt, mintha szirupon kellett volna keresztülmennem ahhoz, hogy érvényre juttassam a döntésemet." - mondja Fields - "Ez egy rémálom volt, és a pokolba kívántam az egészet." Pellicano, aki már megkapta a magáét agresszív stílusáért, ugyanazon idõben szintén lemondott.

Mivel Fields és Pellicano távozott, Weitzman felkérte Johnnie Cochran Jr-t, a közismert polgári peres ügyvédet, aki jelenleg O.J. Simpson ügyében segédkezik. És John Branca-t, aki Fields helyébe lépve 1990-ben Jackson fõtanácsadója lett, de eddig háttérbe szorult. Amikor 1993 vége felé a Santa Barbara-i és Los Angeles-i esküdtszék összeült, hogy eldöntsék, jogos-e a büntetõjogi díj, a védelem hozzáállása megváltozott, és nagyon komolyan kezdtek beszélni egy polgári megegyezésrõl, ámbár az új csapat szintén hitt Jackson ártatlanságában.

Miért akart Jackson és csapata peren kívüli megegyezést, amikor kimondottan az ártatlanság kinyilvánítására törekedtek és a vád bizonyítékai is gyenge lábakon álltak? Az ügyvédek nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy túl sok tényezõ szól a per ellen. Számukra nem volt kétséges, hogy Jackson érzelmileg törékeny alkat, ez látható volt akkor, amikor a média beszámolói gyötörték az énekest napról-napra, és ez valószínûleg így lett volna a tárgyalás ideje alatt is, amely akár hat hónapig is elhúzódhatott volna. Az ügynek politikai és faji felhangjai is lettek, különösen Los Angeles-ben, ahol még mindig Rodney King ítéletének helyrehozatala folyt - és a védelem tartott attól, hogy a bírósági eljárás során nem számíthatnak pártatlan ítéletre. És ráadásul ott volt még az esküdtszék. Ahogy az egyik ügyvéd mondja: "A szegényebbek nehezteltek Jacksonra a vagyonáért, a feketék zokon vették, hogy szerintük Jackson fehérnek akar látszani, a fehérek pedig úgy érezték, hogy a fehér embereket keverte bele egy molesztálási ügybe." Resnick álláspontja: "Hatalmas volt a hisztéria, és ez ellen a szégyenfolt ellen gyermekmolesztálás , képtelenség védekezni."

Jackson ügyvédei azért is aggódtak, hogy a büntetõjogi per esetleg Santa Barbara-ban folytatódik, ahol jórészt fehér, középosztálybeli, konzervatív emberek élnek. Bárhogyis nézzük, egy esetleges per a védelem részérõl túlságosan nagy kockázattal járt volna. A polgári megegyezés lehetõségét látva az ügyvédek úgy vélték, megakadályozhatják a büntetõjogi pert egy hallgatólagos megállapodással, amivel Chandler is egyetérthet, hiszen így fia igazát nem kell bizonyítania.

Más, az ügyhöz közel álló források szerint volt még egy tényezõ, ami befolyásolta a döntést - ez pedig az ügyvédek jóhíre. "El tudja képzelni, mi történik azzal az ügyvéddel, aki elveszíti Michael Jackson perét?" - kérdi Anthony Pellicano. "Ha gyõztesen akartak kikerülni az ügybõl, nem volt más választásuk, mint a megállapodás. Az ügy egyetlen vesztese Michael Jackson volt." De Branca azt mondja, hogy Jackson, "meggondolta magát a bírósági perrel kapcsolatosan amikor visszatért az országba. Már nem volt annyira masszív és ellenséges. Csak azt akarta, hogy legyen vége ennek az egésznek."

A másik oldalon, a fiú családtagjai között a kapcsolat egyre keservesebb lett. Egy 1993 végén lezajlott találkozón, Lerry Feldman irodájában Chandler azt mondta: "Teljesen elvesztettem Dave-et Schwartz ". Schwartz, akit június óta elzártak nevelt fiától, úgy döntött, hogy mégis ragaszkodik hozzá, és kikérte magának, hogy Chandler nem adja neki vissza.

Egy másik forrás szerint: "Dave megõrült és azt mondta Evan-nak, hogy ez az egész csak egy zsarolás volt, erre Evan felállt, odament hozzá és megütötte."

"Emlékeztetném arra, hogy ez az egész ügy a pénzrõl szólt" - mondja Pellicano - "és Evan Chandler végülis megkapta, amit akart." Annak oka, hogy Chandler magánál tartja a fiát, többek szerint egyértelmûen az, hogy így korlátlanul hozzáférhet a fiú pénzéhez.

1994 májusára Chandler újra megnyitotta fogászatát. Beverly Hills-i irodáját bezárta, mert Jackson rajongói folyamatosan zaklatták. A megállapodás feltételeiben Chandler nyilvánvalóan megakadályozta, hogy ezek az incidensek napvilágot lássanak, de bátyja, Ray Charmatz könyvet akar kiadni errõl.

Ki tudja, merre tart ez a soha véget nem érõ ügy; ugyanis ez év augusztusában Barry Rothman és Dave Schwartz (a két fõ-játékos, akik nem voltak benne az egyezségben), polgári pert indítottak Jackson ellen. Schwartz azt állítja, hogy Jackson darabokra törte a családját. Rothman pedig azt, hogy Jackson - ügyvédein keresztül - megrágalmazta és becsületében megsértette õt a zsarolásról szóló vádakkal. "A zsarolás vádja" - mondja Rohtman ügyvédje, Aitken - "totális hazugság. Mr. Rothman-t a nyilvánosság kigúnyolta a büntetõjogi vizsgálatok miatt, és ez nagy bevételkiesést jelentett neki." (Rothman bevételkiesése feltehetõleg valóban nagy volt, ha már egyszer vállalta, hogy ismét Chandler ügyvédje lesz a megállapodás létrejötte után.)

Ami Michael Jacksont illeti, õ "éli tovább az életét" - fogalmazott Michael Levine, a sajtóreferens. Megházasodott, és az utóbbi idõben három új dalt is felvett Greatest Hits albumára, valamint befejezte új, HIStory címû zenés videóját.

És hogy mi lett a Jackson elleni masszív vizsgálódások eredménye? Az ügyészek és a rendõrség fejenként elköltöttek több millió dollárt, és az esküdtszék meghallgatott több, mint 200 tanút, köztük 30 gyermeket, akik ismerték Jacksont, és akik jópár hiteles tanúvallomást tettek. (De 1994 júniusában a rendõrség még mindig azon dolgozik, hogy találjanak legalább egy tanút, aki terhelõ vallomást tesz. Ismételten elrepültek Ausztráliába, és felkeresték Wade Robson-t, aki egyszer már azt vallotta, hogy egy ágyban aludt Jacksonnal. De a gyermek újra csak azt állította, hogy köztük semmi rossz dolog nem történt.)

Az az egyetlen vád meg is maradt egyedülinek, egyetlen fiatalember részérõl, amely fiatalember csak azután kezdett vádolni, miután erõs, hipnotikus hatású droggal kezelték, és a vádakat beleszuggerálták.

"Gyanús részekre bukkantam az üggyel kapcsolatban" - mondja Dr. Underwager, a Minneapolis-i pszichiáter - "pontosan azért, mert az egyetlen bizonyítékot a fiú szolgáltatta. És ez így nagyon valószínûtlen. Egy valódi pedofilnak élete során átlagosan 240 áldozata van. Ez egy progresszív betegség. A pedofilok sosem elégülnek ki."

Ilyen karcsú bizonyítékok mellett nagyon valószínû, hogy ha az ügy eljut a bírósági tárgyalásig, Jacksont nem találták volna bûnösnek. De nemcsak a bíróság ítél, hanem az emberek is, és nekik már nincsenek korlátaik. Az emberek szabadon spekulálhatnak, és Jackson excentrikussága sebezhetõvé teszi õt, így az emberek az általuk látott legrosszabbat feltételezik róla.

Tehát lehetséges, hogy Jackson nem követett el semmiféle bûnt - ez az ami õt mindig is jellemezte, hogy párfogója és nem molesztálója a gyermekeknek? Michael Freeman ügyvéd így gondolja: "Érzésem szerint Jackson nem tett semmi rosszat, és azok az emberek Chandler és Rothman csak egy jó alkalmat láttak, hogy ezt az egészet megcsinálják. Hiszem, hogy ez az ügy csakis a pénzrõl szólt."

Más emberek számára Jackson ügye azt demonstrálja, hogy a vádaskodásnak félelmetes hatása van, amely ellen sokszor képtelenség védekezni - fõleg akkor, ha a vád gyermekek szexuális zaklatásáról szól. Megint másoknak egy valami most már világos: hogy a rendõrök és az ügyészek milliókat költöttek el egy olyan ügyre, amelynek alapja valójában soha nem is létezett.

(Mary. A. Fisher a GQ nagy tapasztalatú újságírója Los Angeles-ben.)