(Írta Uri Geller)

Ha találkozol Michael Jacksonnal, biztos, hogy a következõképpen fogsz reagálni: nagy szemeket meresztesz,
összerezzensz, odalépsz hozzá, és ledermedsz. Mindenki ugyanígy csinálja - rajongók, hírességek, újságírók,
gyerekek, szülõk, vásárlók, pincérek, miniszterelnökök és a miniszterelnökök testõrei.

Elõször megnézed. Michael a legérdekesebb megjelenésû ember, akit valaha láttam. Ez nem az arca és a ruhája
miatt van. Az aurája miatt. De mielõtt hatalmába kerítene, közelítesz felé. Ösztönösen.
Teszel egy lépést, vagy kettõt, és ledermedsz. Hirtelen hullámokban elönt a tudat. Elõször mész, aztán lefagyaszt
az utóhatás. " Oh,Istenem, ez Michael Jackson", aztán " Oh! Istenem! Ez Michael Jackson."

Egy ötcsillagos nemzetközi hotel elõcsarnokában voltam, amikor Michael belépett, láttam körülbelül 70 embert.
Nem csak szuper-gazdagokat és iszonyúan menõket, hanem ajtónállókat, recepciósokat és boy-okat is. Az
emberek közelebb mentek hozzá és lemermedtek. Továbbmentek, az emberek cserélõdtek és ledermedtek
megint, mihelyt valamelyikük közelebb került hozzá. Olyan volt, mint egy századeleji celluloid-töredék, az
elõcsarnok hirtelen elcsendesedett, a levegõ vibrált, minden recsegett-ropogott, ahogy az emberek tülekedtek és
tántorogtak.
Michael csak mosolygott és szorongatta az üdvözlõ kezeket. Elõzõ hónapban kijöttünk a Knightbridge hotelbõl
egy éjfekete ablakú kisbusszal, és körülbelül 2000 ember volt a járdán. A fiatalabbak közül kb. hatvanan kitörtek a
tömegbõl és futottak mellettünk. Nyugtalanító volt, hogy valamelyikük elcsúszhat és beeshet a kerekek alá, de
olyan túláradóan boldogak voltak. Azt kiabálták: "Michael, we love you!" Michael intett a sofõrnek, hogy lassítson,
kinyitotta az ajtót és kihajolt, hogy megérintse rajongói kezét.
"We love you, Michael!"
"I love you more", mondta. Az elkövetkezõ napokban újra és újra hallottam, hogy mondja "I love you more".
Amikor Michael elmegy egy csapatnyi rajongó mellett, akik órákig vártak arra, hogy megpillanthassák, néhányuk
szolídságának vége. Üzenetük van számára, meg akarják mondani neki, mennyit mindent jelent az õ életükben,
hogy mennyire az kedvencük az õ zenéje, de nem tudnak mást tenni, csak meredten néznek.
Sokan hoznak kézzel készített ajándékot. Hímzett díszpárnát, bekeretezett festményeket, verseket, dobozokat,
gyertyákat, nemzeti lobogókat. Mindegyiket elveszi és a mellkasához szorítja egy pillanatra. Azt mondja,"Thank
you. I love you", újra és újra. Nem utasít vissza semmiféle autogramkérést vagy fotózást. Sétáltam vele 200 yardot
a szakadó esõben az oxfordi beszéde után a múlt hónapban, és a korlátok mögötti zûrzavarban csuromvizes,
didergõ rajongók voltak. Nem tudtak jegyet szerezni, de kitartottak a zord éjszakában, annak reménye nélkül,
hogy Michaelhez egy pillanatnál tovább is közelebb kerülhetnek, de õk (és nem a kíváncsi nézelõdõk az egyesület
épületében) õk igazi rajongók voltak.

Michael valóban szereti a rajongóit. Amikor beszél hozzájuk, nem felületes, mint a legtöbb popsztár, aki odakiált
nekik a színpadról. Õ úgy is gondolja - mikor Michael ment az esõben azon az éjszakán, mankóval, két törött
csonttal a lábában, gézbe pólyálva. Idõvel visszatértünk a limuzinhoz és nehezen préselte át magát, jeges esõvíz
csöpögött a kötésérõl a padlón lévõ újságpapírokra. Ráhelyeztem a kezemet a fájó testrészre és hagytam, hogy
az energia átáramoljon rajtam, hogy Michael gyógyító energiáit aktiválja. Nyugodt arckifejezéssel ült vissza, a
szemei csukva, teljesen elfogadta a lehetõségét, hogy a gyógyulás megkezdõdhet a pozitív gondolkodással.

A rajongók ajándékai bemutatásra kerülnek Michael hoteljében. Sokat utazik, de bárhol száll is meg, ha a város
két pontján is, a kedvenc dolgai ott vannak. És sok kedvence van. Majdhogynem úgy használja a tárgyakat, mint
valami zálogot, emlékeztetik õk azoknak az embereknek a szeretetére, akik nem lehetnek vele, mint ahogy te is
teletömöd a pénztárcádat gyermekeid fotójával és régi barátok gyûrött képeslapjaival. Michael falán természetesen
vannak fotók a gyermekeirõl, közös fotók róla és a családjáról, barátairól, de a rajongóktól kapott ajándékok azt
láttatják, hogy a rajongók is az õ családjába tartoznak.

Emlékszem, ez a dolog mennyire nyíltan látszott, amikor két találékony német über-rajongó betört a házamba az
esküvõm napján. Michael volt az én tanúm, noha a ceremónia ideje eljött ?????????????????..
A menedzserem, Shipi, aki egyúttal a sógorom is, értesítette a testõröket az egész területen. Eltûrtünk fél tucat
paparazzit, akik ágyúcsõ méretû lencséikkel a sövény körül álltak, amely körbeveszi a házat a Temzétõl, és ott
volt pár lány, akik a folyóparti fák ágain ültek, bár semmit sem lehetett látni, csak helikopterrõl vagy a sátorból.
Egyszer vagy kétszer David Blaine, a bûvész kilebegett interjút adni - mondom, lebegett, és ha még nem láttad
David Blaine-t levitálni, még várhat rád egy nagy meglepetés.
Sok vendég mondta, hogy idegesnek látszottam, és az is voltam - de nem a házasságkötés miatt. Hanna és én 30
éve vagyunk együtt, kész voltam hát az elkötelezettségre. Ami idegesített, az egy telefonhívás volt egy izraeli
forrásból, hogy talán terrorcselekmény lesz az esküvõn. Komolyan vettem a figyelmeztetést és és megtettem
minden elõkészületet, a Scotland Yard referált a hivatalos rendõrséggel, akik küldtek két embert, hogy
megbeszéljük azt a napot. Néhány nemzetközi híresség is ott volt, Michael mellett - a Forma 1-es bajnok Nigel
Mansell, Sir David Frost, Dave Stewart az Eurythmics-bõl, James Herbert, a horror-író, Dido producere, Youth, és a
meg nem említett izraeli konzul, és a japán nagykövet? ha bármilyen terrorista hírnevet akarna szerezni magának,
csak annyit kéne tennie, hogy tüzet nyit a sátor vászonfalaira egy automata fegyverrel. A helikopterem pilótája
leszállt, azzal az utasítással, hogy ha bárkit lelõnek, vigye a közeli Royal Berkshire kórházba. Az orvos
készenlétben állt, láthatatlanul a házban, és Michaelt is elkísérte a saját orvosa.
A legtöbb rajongó, nem gondolva a terroristákra, a fõkapu elõtt állt. A vendégek egy nyugodt csoportja odahajtott
és megmondta a nevét a testõröknek. A németek, egy fiú és egy lány ügyesek és pimaszok voltak - nem
hallgatták tovább a bejelentkezéseket, hanem elmentek, 20 perc múlva visszajöttek és bejelentkeztek a
ugyanazokon a neveken. Shipi látta õket lemenni a hosszú úttesten: "Ki az?" kérdezte idegesen, de addigra
németek már bent voltak, és nem akartunk jelenetet. Nem a paparazzik elõtt. Nem az esküvõ napján. Ha ezek a
srácok jól akarták viselni magukat? és így tettek, de könyörögtek, hadd menjenek közelebb Michaelhoz, hogy azt
mondhassák neki: "hi", a ceremónia befejezése után.
Michael többet mondott annál, hogy "hi". Odahívta õket magához, gyengéden megölelte õket, elfogadta az
ajándékaikat és pózolt a fényképezõgépeiknek. Elmondta nekik, igazán értékeli a barátságukat, megköszönte,
hogy annyi kockáztatot vállaltak, csak hogy közelebb kerülhessenek hozzá, és áldóan rájuk mosolygott.

Nos, talán cinikus vagy Michael Jacksonnal kapcsolatban. Talán megfertõztek a vitatott állítások, amelyek igen
makacsak az õ karrierjében. Talán elõítéleteid vannak a megjelenése miatt - ha igen, kérdezd meg önmagad, miért
bírálod õt bõrének színe és kinézete miatt, mikor azt állítod, senkit sem ítélsz meg arcbõrének színe alapján.
Talán azt gondolod, úgy festem le õt, mint egy szentet, mikor pedig néhány pletykaújság buzgón hiteti el veled az
ellenkezõjét.

Nem fogom törni magam, hogy bizonyítsak neked. Michael méltósága megmaradt egész karrierje során, semmibe
vette a sárdobálást. Én tudom, milyen mikor alaptalanul vádolnak, kinevetnek azok az emberek, akiknek
elképzelésük sincs arról, amirõl beszélnek - de megköszönöm Istennek, hogy az a sár, amit évtizedeken keresztül
rám dobáltak, semmi ahhoz a szennyhez képest, amit Michaelre hajigáltak. Csak megvetni tudom azokat az
embereket, aki állításokat kreálnak, és kárára vannak azoknak az embereknek, akik hisznek nekik.
Csak ezt tudom mondani: hány ember van a világon, most vagy bármikor a történelem folyamán, akinek hatalma
van, hogy életeket változtasson meg egyetlen mosollyal? Hogy áldást adjon, hogy az embert igazán, mélyen
áldottá tegye? És hány romlatlan van közöttük, aki nagylelkûen használta a kapott ajándékot? Talán eszedbe jut
pár név, de én nem fogom õket Michaellel összehasonlítani. Ezt neked magadnak kell megtenned. Legyen ez a
próbája annak, mennyire tudod megnyitni a lelked.

A legtöbb ember, aki eléri ezt az erõt, váratlan ajándékot kap az Úrtól, hogy inspirálja az embereket. Michaelnek
megvan ez a kivételes adottsága, és ennek oka részben az, ahogy ezt kezelte nagyon sokáig. A legtöbb
sportcsillag és rockistenség elveszíti ezt az erõt egy vagy két éven belül, és hírnevük elhalványul. Vagy elutasítják,
anélkül, hogy megértenék. Vagy õrült módjára azt hiszik, ez az erõ védeni fogja õket drogozás vagy italozás
közben. Michael tisztelettel örül ennek az ajándéknak, mint egy gyógyító erõnek? mint ahogy az is. Michael
mosolya meggyógyítja a lelkedet.

Angyali tehetsége van az olyan szavak kiválasztásához, amelyek megérintik a szívet. Nagyra becsülöm a feliratot
azon a fotón, amit nekem adott, mert ezt írta, visszafogottság nélkül: "Urinak, te valóban Isten ajándéka vagy. A
világnak szüksége van rád - nekem is szükségem van rád. Michael."